Az élet iskolája

A kis Máté eltűnődve bámulta a tó vízén úszkáló kacsákat.
- Apu, meséld el, hogyan lettem én! - Kérlelte az apját. Az először hirtelen megszeppent, de tudta, hogy előbb vagy utóbb eljön ez a pillanat; Máté elég idős már ahhoz, hogy megtudja, hogy működnek a dolgok. Nem esett zavarba. Rövid szünet után belekezdett:
- Nos kisfiam - Mosolygott - az egész úgy kezdődött, hogy egy tíz évvel ezelőtti esős májusi napon a villamoson utazván megpillantottam egy gyönyörű lányt. Ő volt a te anyukád.
Apu itt egy kicsit mintha kacagott volna, de Máté nem volt benne biztos, hogy nem csak köhécselt.
- Rögtön tudtam, hogy ő különleges. Leszállt a villamosról, és én követtem őt... egészen az első sikátorig. Az esőnek hála kevesen hallották ahogy felsikoltott azon a gyönyörű hangján - Apu beszéde meglágyult, és a tekintete is egészen nosztalgikus lett. Hirtelen bukkantak elő az emlékek.
- Szóval berántottam anyádat a sötétbe, és leszopattam. Nem volt semmi, nekem elhiheted! Ezekután rászartam a farkamra, és a szaros farkammal hágtam meg őt. Anyu csak sírt örömében! Majd... beleeresztettem az ondómat a szaros és addigra már jócskán véres vaginájába. Mellesleg - kacsintott Mátéra - ez voltál te, bütyök.
A kis Máté csak csöndesen hallgatta a történetet, és megpróbálta pontosan elképzelni, milyen szép is lehetett az anyukája akkor, és milyen jól érezhették magukat Apuval, aki folytatta:
- Miután végeztünk, az éj leple alatt szépen hazavonszoltam a teljesen elalélt anyut, és bezártam őt a pincénkbe. Szegény eleinte nagyon nehezen szokta meg, hogy csak a kulcsjukon keresztül kommunikálhatott velem. De - ahogy mondani szoktam - a szerelem mindent legyőz! Ezt jól jegyezd meg fiam. Minden nap rendszeresen juttattam be neki száraz kenyeret, és egy tálka vízet is. Azért, hogy ilyen szép nagy, és erős fiam legyen, majd ha megszületik! Ilyen szép és erős, mint amilyen lettél, pöcök!
- Javíthatatlan romantikus vagy apu - Próbált hízelegni az apjának Máté, de még mielőtt befejezhette volna, hatalmas pofon csattant az arcán.
- Ne szakíts félbe, bütyök. - Apu keménykezű volt de igazságos, ezért a fiú tudta, hogy jogosan kapta a leteremtést: alig sírta el magát, csak szépen feltörölte ingujjával a vért a padról.

- Folytathatjuk?
Máté bólintott.
- Ezekután szomorú időszak következett. Anyád nehezen is viselte. Sokszor szökni próbált, de nem jutott messzire, csak a bejárati ajtóig. Ott értem őt utól az ásóval. Szóval szépen lassan megszokta, bár kissé lefogyott a hónapok során - bár lemerném fogadni, hogy ezt csak érted tette, pöcök! Hogy szép vékony legyen, amikor világra jössz!
Máté eltelt büszkeséggel. Apu folytatta:
- Szóval így teltek el ez a keserédes hónapok... azután, úgy 8 hónap elteltével, egy reggelen arra ébredtem, hogy anyád iszonyatosan sikoltozik, és vér csorog a pinceajtó alól. Rögtön tudtam, mert én mindig megérzem az ilyeneket, szóval rögtön tudtam, hogy az egy különleges pillanat! Ekkor születtél meg! Igaz, kicsit koraszülött voltál, és a melső lábaid sem fejlődtek ki rendesen, de anyáddal lelkiismeretesen neveltünk téged a kutyaólban. És nézd: egész szépen megnőttél!
A fiú szinte dagadt a büszkeségtől és az örömtől. Mostmár tudta, hogyan is működik a világ.
- Na menj, és etesd meg szépen a testvéreidet, meg anyádat a pincében, bütyök!