Hangyagróf krónikái 3. (1. rész)

A DOLOGHÁZ

Egy nap a gróf kilépett ódon kastélyának kapuján, hogy fiatal kora ellenére is aszott arcát a nap lágy sugarai nyaldoshassák újra. Érezte, hogy ez valami egészen különleges, elöntötte az élet iránti telhetetlen vágy. Ezen okból ő is meg akarta nyaldosni a nap arcát. Erre azonban nem nyílt lehetőség abban a pillanatban így hát elindult a közel eső faluba, mert már nagyon éhes volt, és hallotta cimborájától, a lélekfaló Safhauszen uzsorástól, hogy a helyi dologházba új csecsemő érkezett. Elindult, hát a dombon lefelé dalolászva, véres slejmet köpködve. Mire leért a falu elnéptelenedett. Ennek oka az lehetett, hogy meghallották Hangya dalát és mind bereteszelték kerítésüket és düledező viskóik lelakatolt ajtajai mögé húzódtak. A gróf mit sem törődve a hűvös fogadtatással tovább énekelte fennhangon. Eme kedves sorokat:

„Megeszem a csecsemőt
a csecsemőt Megeszem
a csecsemőt Megeszem
Megeszem a csecsemőt”

Hangya jól tudta, hogy miért bújt el mindenki, de őt csak a csecsemő érdekelte ezért egyenest a dologház ajtajához ment és kardjával úgy átdöfte a vastag tölgyfa ajtót hogy a másik oldalt 3 apáca is ráakadt pengéjére. Majd betört a magas torony szerű épületbe. -Hol van a gyerkőc asszonyom -kérdezte szórakozottan a rangidős apáca holttestétől a gróf. Nagyott nevetett a tévedésen és felfutott a csigalépcsőn tovább énekelve a dalt.

„Csecsemőt eszek,
Halál halál halál
Csecsemőt eszek
Halál halál halál”

A 3. lépcső fordulóban azonban hatalmas meglepetés várta egy karó képében amit mellkasa közepébe vágott egy öles nővér. Ejha -gondolta-micsoda ellenséges csürhe! Jobb lesz, ha minddel végzek! Azzal megragadta az apácát és a legközelebbi ablakon kivágta. A visítva repülő öregasszony már félúton szörnyethalt ám amikor testének terhe a rózsbaokorban landolt végkép elvesztette emberi formáját. Tudni illik, hogy a helybéli Szent Ulászló rend apácái üveg cserepeiket már régóta abba a bokorba szórták. Évente pedíg a legszebb kölykeiket az égő rózsabokor izzó cserepei közé vetették épp úgy ahogy ezt a Gróf tette puszta kélyvágyból. Ez után a kis merénylet után kissé türelmetlenül szaladt felfelé hármasával szerve a lépcsőfokokat. Már kopogott a szeme az éhségtől, és tudta is, hogy csak az árva kisfiúk húsa csillapíthatja határtalan étváágyát. A lépcső tetjén azonban újabb akadályba űtközött. Magas hosszúkás arcú ember volt izző szemekkel, csapzott vöröses barna szakállal, fején bogáncskoszorú kezében pedíg átkokkal teli súlyos könyv volt. Hangya is jól tudta, hogy kivel ma szembe került, az maga az ördög.

folyt köv...