Áldott és békés Karácsonyi Ünnepeket mindenki kedves családjának

Boldog mikulást meg ünnepeket kíván a Geciszar lustálkodó stábja és jómagam

A képhez a videó itt

Hangya Gróf Krónikái 2 (harmadik rész)

Rég nem történt semmi erre felé, szerkesztőségünkben a félelem és a gyűlölet lett az úr, de most már felszámoltuk és remélhetőleg hamarosan meg is erőszakoljuk a gonoszság forrását aki nem más mint a Pápa. Független vallási vezetők világosítottak fel hogy a világunkat súlytó háborúk és éhinségek nagy része mögött ő áll, ugyanis fordított kereszt alakú falloza áthasítja a boldogság szerény falazatát. ÉPP EZÉRT megkérünk mindenkit, hogy ha találkozik vele, vágjon le belőle egy darabot és eresszen rá egy adagot a saját szeretetéből.

Köszönjük. És most folytatódjon a várva várt mese...

A telep (3. fejezet)


Hangya elérzékenyülve érintette meg a kisded jóformán csonkká égett mancsocskáját remegő mutatóujjával. Könnyek patakzottak ki szeméből, térdrerogyott és úgy kezdte testét rázni a keserű zokogás.
Ne félj-mondta az öreg bohóc. Ennek az útnak nincs vége számodra. Ha erősen fohászkodsz a gyermekhez, segítséget kapsz Lázár bachhikus ostorai ellen. Kántáld a szent imát és bebocsátás nyersz a tűz kapujába. De jól vigyázz! Ha lázár megsejti miben mesterkedsz visszatér, és kevés időd lesz, hogy elhárítsd pokoli csattogását!
A gróf egyszerre tisztán látott. Tudta az imát hisz ifjú korában sokat énekelgette a temető beli portyái során.
Kip-kop kisgyerek, kutyák között hentereg, ha a kölyök nem beteg megverik az öregek.
Kip-kop nagy gyerek, a kutyákkal szendereg, ha nem figyelik többiek, eltűnnek a sebelyek.
Kip-kop nem gyerek, vele vannak az egek, ellene az öregek, kezében meg késhegyek
Pity potty vér hegyek ránk szakadó fellegek, meghaltak az öregek, elégtek a gyermekek.
A ördögi varázsige hatására a elfeketedett kisfiú szép lassan kiemelkedett a a kocsiból , hurrikán tombolt, szemei izzottak, tenyerecskéiből fények csaptak elő. Nem volt az már gyermek, teste megduzzadt, szárnyak szakadtak ki hátából, varjak rikoltoztak mindenfelé, az oroszlánfejűek pedíg hasra fekve kántálták tovább az igét.
Kip-kop kisgyerek, kutyák között hentereg, ha a kölyök nem beteg megverik az öregek.
A falu népe egyszerre vált fűrészporrá, s szállt bele a hatalamas szárnyas rovarba amivé a kisded vált. Kis kezei helyén kaszaboló ízelt lábak nőttek, hangja eltorzult motyogásá vált, szárnyai ostorozták a levegőt. A gróf megrettent ettől a hatalmas teremtménytől de tudta mi a dolga. Kardját kihúzta hüvelyéből s meglódítva a rovar egyetlen emberi részébe dobta, az elszenesedett csecsemő fejbe. Éles hanggal hasította át a babát a kard és ekkor minden elfehéredett, a fák, a bódék, a teremtmény és Lázár minde egyszerre semmivé lettek csak a bohóc állt egymaga és Hangya.
-Most mi történt?-kérdezte Hangya-hova menjek ezek után? Kihez fordulhatok.
De nem kapott választ, és hiába is könyörgött a bohóc is eltűnt, és csak Hangya maradt. Minden amit ismert köddé vált, minden amit értett, megszűnt. És csak ő maradt meg a fehérség.

Epilógus: Hangya bánatosan ült ágya szélén majd mikor könnyei felszáradtak előhúzott egy tálat ágya alól s a benne úszó kis barna hurkát szájába tömte.

Vége

Ősz köszöntő

A Végső Igazság

Hangya Gróf Krónikái 2 (második rész)

Elsőre bocsánat régen posztoltunk egy kicsit leterhelt minket eza HILDes szezon de mostmár minden halott öreget beszolgáltattunk a jogosult kéjvágyóknak és jól meg is vastagodtunk belőle, nem is beszélve az ingyen aszaltpunciról (igaz skacok?) szóval folytatjuk ott hol annak idején abbahagytuk!

A Telep (2. fejezet)

A kisgyermek tetemének maradványa szétporladt a szörnyetegnek csapódva. Mintha magába szívta volna annak erejét, úgy duzzadt meg egyre csak alakja s nőtt volna méghatalmasabb árnyékot vetve a félelmükben földbegyökeredzett lábú lakosokra.
-Hatalmas úr ! -Kiáltotta az egyik.-Bocsájtsd meg eltévejedett szolgád támadását, nem tudja, hogy kivel áll szemben! Nem ismer tégedet kinek szavára élők halnak s holtak kelnek. Hagyj minket nyugodni, s fogadd a gyermeket áldozatunkként!
A nyugati szél mindíg csípős. Még ha nem is erős akkor is érezni a friss hegyi zamatot rajta. Hangya fülében a hajnali szél sistergett. Homlokáról véres izzadtság csordogált kövér cseppekben a szemöldökéig. Ott elágazva az orra vonalát követve, azon végig és le a földre. Potty.
-Miért követsz? FELELJ!!!
-Csend volt. Csak a sistergés hallatszott. Porzott a szikkadt föld, talán az oszló emberek is. Nem lehetett megállapítani, valós és valótlan összemosódott. Majd kisvártatva a feszült csendet a sötét úr mély hangja hasította fel.
-Hangya Gróf! Te utolsó galád féreg! Te ki a holtak birodalmában kéjelegsz most idejöttél megrontani népemet?! Hát halld szavam te satnya senkiházi! Ha mégegyszer utamba kerülsz olyan kínoknak teszlek ki, hogy egy életre megtanulod kerülni SZENT LÁZÁR HARAGJÁT!
-Szent...Lázár...Te? A leprások védőszentje? A végtaghiányos árvák felavatója?-Kérdezte a zavarodott gróf. De hát miért üldöztél ezidáig, mi azon ok amiért félelemben tartasz engem és ha tudod miért erre vetett utam arra válaszolj mi okból álmodtam erről a helyről évtizedek óta?! -Meglepetten állt a démoni alak, a kihívásként neki szezett kérdésektől. Talán a nyugati szél tette de hirtelen érezte már nem csak ő birtokolja az erőt melyet a környező vidék teremtményeiből nyer. Már nincs egyedül.
-Hát legyen! maradj itt az estére s megleled válaszod kérdéseidre. De ha holnapig nem felelsz meg három találós kérdésemre HALÁLOK HALÁLÁVAL HALSZ!-S ekkor tornádóváalakult majd szétfoszlotta levegőben,gomolygó füstként szent Lázár.
A falu lakói szorosabban kezdék körbeállni Hangyát. Egyik másik egyrehangosabban kezdte kántálni "a bolond, a bolond" amíg a csoportosulásból elő nem ált egy gyászos külsejű öreg bohóc, babakocsit tolva magaelött.
-Gyere ide fiam mondta barátságos hangon. Lépj ide és fogd meg gyermekemet, és választ kapsz kérdéseidre. -Ahogy a gróf közel lépett a babakocsiban egy elszenesedett kis tetemszerű lény nyitotta ki gennyes szemzugait és gügyögve nyúlt a rémülettől összeszorult gyomrú lovag felé.

Folytatjuk

Búcsú

Mert mi minden nap búcsúzunk, mivégre hát a boldogságunk?
Kikúszol csak belőlem, mint kövér barna gyermek
Könnyeim nem törlöd le, nem is lesz semmi sem utánunk...
Mert nem marad mögötted csak bú, s kocsonyás kis nedvek.

Elnézem a tested. Mosolygok rád, de tudom, nem lehetsz enyém,
Szerecsen bőröd repedezett, arcod barázdák szelik.
Hogy ki ne száradj, megitatlak, kacagj hát végre, kacagj felém!
De te nem mozdulsz, csak fekszel puhán, torzódat a habok verik.

Mivégre hát az a vad öröm, mivégre hát a sok rég volt szép emlék?
Megcsaltál. Miként a többi, úgy te is hűtlen vagy,
S hamiskás emléked barna jelét mégis-mégis a falra kennéd?!
De nyugodni pillantásod, örök illatod -tudom- sosem hagy.

Eltűnsz majd a forgatagban te is, rotyogásod már alig hallani
S révetegen nézzük egymást, mintha lenne még hátra valami...
mintha lenne még hátra valami...
mintha lenne még hátra valami...